Simon Peresz:
"fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot"
2007 Oct 11 ÚDK
Simon
Peresz egy tel-avivi gazdasági fórumon kijelentette, hogy Izrael gazdasági
mutatói kitűnőek, s az izraeliek az egész világon befektetnek, fölvásárolják
például Lengyelországot és Magyarországot. A zsidó állam elnöke végre kimondta
azt, amit mi már régen tudunk: Magyarország területén új honfoglalás folyik.
Simon Peresz izraeli államelnök október 10-én beszédet mondott Tel-Avivban a
Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén. A Máárív héber nyelvű
izraeli napilapból megtudjuk, hogy Peresz az összejövetelen kijelentette:
"A súlyos pangást, a háborút, a Gázai övezetből történt kivonulást és
egyéb válságot kiheverve manapság Izrael precedens nélküli gazdasági
eredményeket ér el. Az izraeli gazdaság virágzik", mondta Simon Peresz.
Az izraeli államelnök ezután kijelentette: "Manapság gyarmatok
létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani.
Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül
Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van neki. A kormányok ezzel
szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs
pénzük. A kormányok tehát képtelenek az eredményes működésre, de a cégeket nem
kötik gúzsba a korlátozások", hangsúlyozta Peresz.
"Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens
nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági
függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és
Magyarországot", mondta Simon Peresz izraeli államelnök.
Hering József