” …Paizsodnak fénye előtt, porba hulltak a pogányok…” 

A nándorfehérvári diadal az egész emberiség számára példa értékű győzelem a magyarság történelmében. Európa hálás volt a magyar közösségnek, mert az megállította a törököt, annak dacára, hogy a nemzetközi segítség elmaradt, noha 1453-ban meghirdették az egységes keresztény összefogást az oszmánokkal szemben. Ha a török akkor tovább nyomul, mára a nyugati kultúrából semmi nem maradt volna. Nándorfehérvárnál a „vesztesek” legyőzték a túlerőt, azonban a magyarság a mai napig vesztes létbe van kényszerítve.

1456-ban az eleve nehéz helyzetben lévő Magyarország a Szent Korona távollétében, területi veszteségekkel terhelve - az 1920-ban darabokra szakított „trianoni Magyarország” képe már ekkor kirajzolódott - győzelmet aratott az oszmán sereg felett.

Dr. Varga Tibor Szent Korona kutató jogtörténész kutatásai alapján figyelemmel kísérhetjük a nándorfehérvári diadal eseményeit.

 1456-ban Magyarország nagyon szorongatott helyzetben volt. Már ekkor megmutatkozott napjaink „trianoni országképe”, miután 1440-ben a Szent Koronát ellopták és elzálogosították, Magyarország területi épsége is felbomlott. Hunyadi János ezt a megcsonkított országot kísérelte meg katonailag alkalmassá tenni arra, hogy a törökkel szemben megvédelmezze a magyarságot és Európát. Ráadásul Európa magára hagyta a magyarságot. 1453-ban meghirdették ugyan, hogy keresztes összefogásra van szükség, azonban nemzetközi segítség nem érkezett. Tulajdonképpen csak III. Callixtus pápa és Kapisztrán Szent János neve említhető meg e korból idegen támogatásként. Végül az a sereg, amely Nándorfehérvárnál megvédte a hazát és Európát gyakorlatilag 95 %-ban magyarokból tevődött össze, szegény és rosszul felszerelt, jórészt parasztokból kovácsolódott hadsereg volt. A gazdag réteg, egészen különös módon, nem ment a törökök elleni harcba. Azok vettek részt az ütközetben, akik csak a lelküket veszíthették el.

Ez a magyar sereg, a korabeli viszonyokhoz mérten, nagyon modern és jól felszerelt százötvenezres török hadsereggel találta magát szemben. Az óriási török had kétszáz hajóval érkezett, háromszáz ágyúval felszerelve, ebből két olyan hatalmas mozsár, amelyben, a leírások szerint, elfért egy megtermett ember székestül. Mindemellett rengeteg hölgy kísérte őket, akiket azért hoztak, hogy a magyar katonákat erkölcsükben megrontsák. Hatalmas kutyafalkát is hurcoltak magukkal az oszmánok, tervük szerint a legyőzöttek tetemeit azokkal etették volna fel.

A százötvenezres török haddal szemben hatvanezres, hirtelenjében kiképzett magyar „koldushad” vette föl a harcot, győzelmük így nyilvánvalóan esélytelennek tűnt. Az azóta eltelt 550 évben sem történt hasonló eset, hogy „vesztesek” nyerhettek csatát. (A mai sikerközpontú világban ez példátlan, mivel ma a veszteseknek nem lehet sem igazsága, sem nyert csatája.) Az esélytelenek győzelmének pedig óriási jelentősége van. Úgy tűnik, mintha akkor az égi erők álltak volna magyarok mellé. Kapisztrán Szent János és Hunyadi János elképesztő lelki tisztaságot sugárzott. Napi rendszerességgel imádkoztak, a katonáik gyóntak, és ami szokatlan volt, nőkkel nem érintkeztek, hogy az égi erők felé nyitott szívvel viseltessenek.

Érdemes tudni, hogy Nándorfehérvár (jelenleg Belgrád) a Duna és a Száva találkozásánál helyezkedik el. A törökök hajóikat a Dunán Nándorfehérvár mögé vitték, azért, hogy megakadályozzák a külső segítség beérkezését. Három hadtest foglalt a várral szemben állást, az európai, az ázsiai hadtest és középütt II. Mohamed harcosai. A törökök hosszan lövették a várat. Ahhoz, hogy Szilágyinak, a vár kapitányának segítséget tudjon nyújtani, Hunyadi seregének át kellett törni a hajózárat. Ámde a magyarok nem rendelkeztek hadihajókkal. Hunyadinak együttesen kétszáz, vízi összecsapásra alkalmatlan búzaszállító és személyszállító hajója volt. Ezért a magyar hadvezér meghagyta Szilágyinak, hogy amikor az ütközet megindul, segítsék őket a várból, ekként majd két tűz közé kerülnek a törökök. Ezt megelőzően, még mielőtt a török elfoglalta volna állásait, Hunyadi folyamatos rajtaütésekkel akadályozta a törökök előrenyomulást.

Július másodikán Kapisztrán Szent János megérkezett a várba, és Hunyadit akarta követni. Amikor Kapisztrán három hajóval el akart indulni, óriási vihar támadt, ezért vissza kellett fordulnia. Miközben pedig partra szálltak, az ég kiderült és feltűnt a török hajóhad. Ha az égiek nem segítik őket, közvetlenül belerohantak volna a törökök hajórajába.

Nándorfehérvár fölött ez a bizonyos hajóhad foglalt állást a Dunán, és Hunyadi kétszáz hajója ezt próbálta áttörni. A magyarok hajói olyannyira nem is hasonlítottak hadigályákra, hogy amint a törökök meglátták, harsány nevetésben törtek ki. Nem vették bizony számításba az oszmánok a Duna erős áramlását és Hunyadi katonáinak erejét, akik hajóikkal oly nagy lendülettel ütköztek az ellenség hadigályáit összetartó láncainak, hogy azok elpattantak. Így indult el a küzdelem. Hunyadi példát mutatott viselkedésével, azzal, hogy a vezérgályáról elsőként vetette át magát a törökök egyik hajójára. A magyar hadvezérek csatában nem azt kiáltották, hogy előre, hanem azt, hogy utánam.

Hunyadi, nagy nehézségek árán, július 13-án jutott be a várba. Azt ekkor már jó ideje lövette a török, és Szilágyi már üzent is Hunyadinak, hogy nem bírják tovább tartani. Tíz napon keresztül gyakorlatilag nem is pihenhettek a várvédő katonák, mert nappal lőtték őket, csatáztak, éjszaka pedig a szétlőtt falakat javították. Ennek ellenére ez idő alatt olyan jól szervezett volt a vár védelme, hogy a leírások szerint csupán egyetlen halott volt: egy idős néni, aki rosszkor hagyta el a várat. Amikor felmentették a dunai zár alól, az ellenség nagy erővel tüzet nyitott, harminchat órán keresztül folyamatosan lövetette a várat.

Július 21-én a török végső rohamra készült. Hosszú-hosszú csata kezdődött. A török hol betört a város területére, hol kiszorították. Végül a várba vezető hídon bontakozott ki óriási küzdelem. Ekkor vetette le magát Dugovics Titusz a vár fokáról és rántotta magával a halálba a zászlót kitűzni akaró törököt, önmagát áldozva fel hazánkért. (Azért a hazáért, amelynek hűtlen vezetői manapság megtagadják őseinket.) Egyre nőtt az elkeseredés, Szilágyi már elrendelte az értékesebb tárgyak mentését, lehordatta azokat a vízi-várba. Hajnalra fogytán volt a lőszer és a katonák azokat a kénnel begyújtott rőzsekévéket hajigálták az akkor már hangyaként hemzsegő törökökre, amivel az átszakított várfalakat előzőleg megerősítették. A török sereg bő, lobogó ruházata, egymást érve lángra lobbant, futótűzzé változtatva az egész hadszínteret. A „tisztítótűz” szinte pillanatok alatt végigsöpört rajtuk, közben Hunyadi és hada is támadásba lendült, a török pedig menekülőre fogta.

 Bűnbánó Magdolna napján, július 22-én, valóban feltámadásról beszélhetünk, mert egy olyan török sereg, amely majd minden szempontból fölényben állt a magyarokkal szemben, megfutamodott. (Bűnbánó Magdolnát, az apostolok apostolának tekintették, mert Ő vitte a hírt, a többi apostolnak, hogy a Megváltó föltámadott.)

Hunyadi a képzetlen sereggel nem akart a nyílt színen csatázni, visszavonult a várba. Súlyos fenyítések kilátásba helyezése mellett meghagyta, hogy július 22-én napközben senki ne merje a törököt zargatni, mindenki a vár javításával foglalatoskodjék, mert ezzel elkerülhetik az idő előtti csatát. A délelőtt ugyan csendesen eltelt, de a délutáni órákban a keresztesek egy része nem bírta a tétlenkedést. A rájuk bízott falrészen átlövöldöztek, egyre többen kapcsolódtak a harci tevékenykedésbe, végül már egy egész kis háború bontakozott ki. A várból ezt meglátván, Kapisztránt küldték, hogy rendet tegyen a parancsot megszegők táborában, előzze meg a korai csatát.

Az akkoriban éppen hetven éves Kapisztrán Szent János a keresztesekhez lemenve hatalmas lelkesültséget tapasztalt. A katonák arra kérték, hogy álljon a csapat élére, mert most jött el az idő, amikor győzhetnek. Akik a várból Kapisztrán Szent Jánost azért küldték, hogy lecsillapítsa embereit, már csak azt látták, hogy harci szellemtől eltelve, botját (Jézus keresztjét) az Ég felé tartva szalad a csapat élén. Hiába kérték a katonák, hogy ne elől rohanjon, mert az túl veszélyes számára. Erre csak annyit válaszolt, hogy ő bizony az élen marad, hiszen negyven évig várt erre a pillanatra.

II. Mohamed kénytelen volt serege középső részét is bevetni, hogy visszaverje a támadást. Hunyadi felmérte a kialakult kedvező hadászati helyzetet és már nem ragaszkodott korábbi parancsához, kitört a várból és elfoglalta a törökök másik szárnyon levő ágyúit. Mire az ellenség visszatért, saját ágyúival találta magát szemben, Hunyadi azokkal lövette a törököket. II. Mohamednek nem sikerült visszafoglalni ágyúállásait, ő maga is sebet kapott a harcban.

A szultán, aki két hét alatt akarta bevenni a várat, amelyet az apja hat hónapig ostromolt hiába, és két hónapon belül Budán akart ebédelni, már csak Szófiában tért magához. Amint eszméletre tért, azonnal lekaszabolta néhány emberét, és a budai ebéd helyett mérget akart fogyasztani, ebben azonban alattvalói megakadályozták.

III. Callixtus pápához 1456. augusztus 6-án érkezett meg a győzelem híre, ezért ekkor rendelte el Urunk színeváltozásának ünnepét. Mindenesetre jó időpontra helyezik az ünnepet, mert egyrészt augusztus 5. Havas Boldogasszony ünnepe, másrészt pedig Oszvald névünnepe. Oszvaldról ismeretes, távol lévő szerelmesét úgy jegyzi el, hogy egy holló csőrébe helyezi el a gyűrűt, amely jelenet a Hunyadiak címerére emlékeztet.

A magyarság tiszteletére és a nándorfehérvári diadal emlékére rendelték el a katolikus egyház templomaiban a déli harangszót és az Úrangyala imádság imádkozását.

A Jánosság végig vetül a történelmünkön. A törökökben olyannyira mély nyomot hagyott a Nándorfehérvári csata, hogy majd hetven évig nem tört a nyugati területek, különösen Magyarország felé. Amikor pedig újra jött, akkor is feltűnő, hogy mennyire megtanulta a leckét, mert jól kiválasztott, mágikus időpontban támad ránk. Hiszen tudták, hogy Nándorfehérvárnál, az ország kulcsánál, mindig Jánosok állították meg, (Tallóczy János (1440), Kapisztrán Szent János és Hunyadi János (1456). Végül a török a János névhez kötődő mágiával tört be az országunkba, augusztus 29-én, Keresztelő Szent János Nyakavágásának napján. Nándorfehérvár ezen a napon esett el 1521-ben, a mohácsi csatavesztés 1526. augusztus 29-én következett be, Budát pedig 1541. augusztus 29-én foglalták el. (A szovjetek 1944-ben ugyancsak ezen a napon törik át a Kárpátok védelmi vonalát.)

Buncsik Marianna