Pázmaneum Polgári Társulás, Hlavná ul. č. 47/22, 929 01 Dunajská
Streda
Mécs László Társulás, Čajakova ul. č. 8, 811 05 Bratislava
Jópásztor Alapítvány, ul. biskupa Királya č. 30, 945 01 Komárno
A magyar nemzetiségű hívek és lelkipásztoraik
nyílt levele a Szlovák Püspökkari Konferenciához
Amint az már a széles nyilvánosság előtt
ismert, 2008. február 14-én a szlovákiai Katolikus Egyház legfelsőbb
képviselői kihirdették a római katolikus egyházmegyék átszervezését ill.
két új egyházmegye megalakítását. Ebben az összefüggésben a Szlovák
Püspökkari Konferencia (SZPK) még ugyanazon a napon nyilatkozatot adott ki
a papok és a hívek részére, amelyben egyebek mellett hálára buzdít
bennünket az új szlovákiai egyházmegyei elrendezés kapcsán.
Mi, a nemzetiségileg vegyes területeken levő plébániák lelkipásztorai
valamint az itt élő magyar nemzetiségű hívek ezúton szeretnénk kifejezni mély
csalódottságunkat az egyházmegyék átszervezésének kihirdetése után, mégpedig
a következő okokból:
a)
Az egyházmegyei átszervezésre vonatkozó terv kidolgozásánál a SZPK nem
volt tekintettel arra, hogy ilyen megoldással megbomlik az egy tömbben élő
magyar nemzetiségű hívek természetes egysége az egykori
Pozsony-nagyszombati Főegyházmegye területén. Aggódunk amiatt, hogy az
egyházmegyei átszervezés felgyorsíthatja a magyar nemzeti kisebbség
észrevétlen asszimilációját. Nyilván célzatosan választották ilyen módon az „észak-déli“
, nem pedig „nyugat-keleti“ felosztást. Ennek következtében
a magyar nemzetiségű hívek természetes egységét 4 egyházmegyébe osztották
fel. Ezt a számunkra nagyon kedvezőtlen felosztást – amely
a kényszerházasságot juttatja eszünkbe, ami nem szokott boldog lenni
– tudomásul vettük, ám azzal nem vagyunk elégedettek.
b)
Reménykedve vártuk, hogy a tervezett egyházmegyei átszervezés mellett
a SZPK tervezetében kérni fogja a Szentszéket, hogy a magyar
nemzeti kisebbség soraiból nevezzen ki püspököt vagy olyan püspököt, aki
megfelelő joghatósággal megbízva láthatná el a hívek szolgálatát
a nemzetiségileg vegyes területeken a Tábori Püspökség mintájára vagy
más megfelelő módon. Szép gesztust gyakorolhattak volna ezzel a szlovák
püspök atyák a magyar katolikus kisebbség és papjai irányában, s ez
egyben a valódi testvéri szeretet és a Szlovákiában élő katolikus
keresztények egységének megnyilvánulása lett volna. Hiszen csaknem 400 000
magyar nemzetiségű személy vallja magát Szlovákiában katolikusnak. Ez
a reménykedés még inkább megerősödött bennünk szlovákiai görög katolikus
testvéreink helyzetének nagyon előnyös rendezése után. Bizonyosak voltunk
abban, hogy valami hasonló történik majd velünk is. Arra vártunk, hogy
a SZPK számunkra is kedvező megoldást készített. Azonban fájdalommal
a szívünkben állapítottuk meg, hogy az egyházmegyék átszervezése után még
inkább romolhat a magyar katolikus kisebbség helyzete, ha
a közeljövőben a SZPK nem gondolkodik lelkipásztori ellátásuk kedvező
megoldásán. Eddig a magyar nemzetiségű hívek lelkipásztori ellátása
viszonylag kielégítően volt megoldva az egykori Pozsony-nagyszombati
Főegyházmegyében, legalább a magyarul beszélő püspök szintjén, amely
megnyilvánult abban is, hogy a magyar nemzetiségű hívek lelki élete egyre
inkább fellendült. Sem az egyházmegyei átszervezés kihirdetésében, sem pedig
a SZPK nyilatkozatában nem esett szó a magyar katolikus kisebbségről,
sem olyan ígéretről, miszerint a közeljövőben kedvező megoldást keresnek
lelkipásztori ellátásukra, mivel új helyzet állt elő. Úgy tűnt számunkra,
mintha Szlovákia nem is lenne többnemzetiségű ország. Emiatt is csalódottak
vagyunk.
c)
Sajnos, az egyházmegyei átszervezés tervezetének kidolgozása előtt, nem
konzultáltak a lelkipásztorkodó papokkal – mint a püspökök
legközelebbi munkatársaival – akik a legjobban ismerik az egyházmegyék
egyes plébániáinak helyzetét. Így történhetett meg, hogy rólunk nélkülünk
döntöttek. Pedig történelmi eseményről van szó, amely a Katolikus Egyház
jövőjét érinti Szlovákiában.
Tudatában vagyunk annak, hogy
az Egyház nem magyar vagy szlovák..., hanem római katolikus vagy görög
katolikus. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az Egyházat különböző nemzetek
tagjai alkotják. Hiszen a Római Katolikus Egyházat Szlovákiában
a szlovák nemzet és a nemzeti kisebbségek tagjai alkotják, akik
a római katolikus valláshoz tartozónak vallják magukat. Természetes, hogy
a szlovákoknak szlovák püspökeik vannak. De kérdezzük mi, talán valamiféle
vétség lenne, ha a SZPK tagjai közt lenne magyar nemzetiségű is, aki
képviselné a 400 000 magyar nemzetiségű katolikust, akik szintén a Római
Katolikus Egyházhoz tartoznak Szlovákiában? Nézzük meg, hogy van ez
a világban és a környező államokban. Pl. Ukrajnában
a kisebbségben élő kárpátaljai szlovák katolikusoknak is van szlovák
püspökük, Őexcellenciája Mons. Milan Šášik személyében. Kanadában, Toronto
székhellyel létezik egy eparchia 10 400 görög katolikus hívő
számára. Ezt 7 plébánia alkotja, amelyeknek szintén van szlovák püspöke,
Őexcellenciája. Mons. John Pažak személyében. Az USA-ban élő szlovák
katolikusoknak is van szlovák püspökük, Őexcellenciája Mons. Jozef Viktor
Adamec személyében. A Romániában, Szerbiában és Ukrajnában élő magyar
katolikus kisebbségnek szintén van magyar nemzetiségű püspöke. Kivételt képez
Szlovákia, ahol 400 000 magyar nemzetiségű hívőnek nincs magyar püspöke,
de még olyan püspöke sem, akinek a SZPK-tól megbízatása lenne
a magyar kisebbség ilyen népes csoportjának lelkipásztori ellátására.
Paradoxon, hogy a roma katolikus kisebbségnek Szlovákiában, bár kisebb
létszámú, szintén van megbízott püspöke, Őexcellenciája Mons. Bernard Bober
személyében.
Ami a püspöki székhelytől való távolságot
illeti, nekünk az a véleményünk, hogy a püspök akkor van hozzánk a legközelebb,
ha ismeri a nyelvünket, meghallgatja a szavunkat, érti a helyzetünket és
együttérez velünk. Hasonlóan, mint szlovák testvéreink – hitünkön kívül – mi is meg
akarjuk őrizni nemzeti identitásunkat. A fizikai távolság már egyébként sem
játszik olyan nagy szerepet a mai motorizált világban, sem az EU-ban, s még
kevésbé az egyházmegyei határok keretében.
Tudatában vagyunk annak is,
hogy a püspök kinevezése a Szentszék kizárólagos joga. Ám az is
nyilvánvaló, hogy szükség esetén egy püspök kinevezését általában
a megyéspüspöknek vagy a SZPK-nak kell kérnie a Szentszéktől.
Az, hogy a Szentszék eddig még nem nevezett ki püspököt a magyar
nemzeti kisebbség sorai közül, az ő lelkipásztori ellátásukra való jogkörökkel,
nyilván annak tulajdonítható, hogy ilyen kéréssel a SZPK eddig még nem
fordult a Szentszék felé, annak ellenére, hogy ezt éveken keresztül kértük
Önöktől a Komáromi Imanapokon és más alkalmakkal is.
A II. Vatikáni Zsinat Christus
Dominus c. dekrétuma a 23. pontban kimondja: „Az egyházmegye határainak
megállapítása, amennyire csak lehet, Isten népe összetételének
figyelembevételével történjék, ami nagyon elősegítheti a megfelelőbb
lelkipásztorkodást; arról is gondoskodni kell, hogy e nép demográfiai
csoportjait a szerves egységét biztosító polgári hivatalokkal és társadalmi
szervezetekkel együtt egybentartsák.
Adott esetben tekintettel kell lenni a polgári határokra is, továbbá a
személyek, a helyek sajátos – például lélektani, gazdasági, földrajzi,
történelmi – adottságaira.
... ha különböző nyelvű
hívőkről van szó, (róluk) nyelvüket jól beszélő papok, illetve saját plébániák
által gondoskodjanak, vagy a nyelvet jól tudó és esetleg püspökké is szentelt
püspöki helynök útján, vagy más, célravezetőbb módon.“
A CIC 372. kánonjának 2. §-a
lehetőséget nyújt személyi részegyház létesítésére, nyelvi és nemzetiségi
megkülönböztetés szerint (a CIC 518. kánonjával való analógia alapján),
mégpedig minden egyházmegye területén, ahol magyar nemzetiségű katolikusok
élnek.
Ezért újra tisztelettel kérjük a Főtisztelendő
Püspök Atyákat, hogy hallgassák meg a 400 000
magyar nemzetiségű katolikus kérését és tolmácsolják azt a Szentszék felé!
Mi is az Egyház javát tartjuk szem előtt Szlovákiában. Ám minden
hívő megelégedéséhez tekintettel kell lenni a nemzeti kisebbségek jogos
kéréseire is. Azután majd nekünk is lesz okunk az örömre és a hálaadásra.
Addig azonban nincs!
A szaloniki testvérek,
Szent Cirill és Metód a sikeres evangelizáció szép és bölcs példáját
hagyták ránk. A szláv nemzetek iránti szeretetből elsajátították a rájuk
bízott nép anyanyelvét és az Evangéliumot a nép nyelvén kezdték
hirdetni. A siker csodálatra méltó volt: a szláv nemzetek
elfogadták a keresztény hitet. Gondoskodtak arról, hogy utódaik olyan
lelkipásztorok legyenek, akik a rájuk bízott népből származnak. Napjaink
sikeres evangelizációjának érdekében hasznos lenne követni példájukat. Mi is
Önökkel együtt kérjük: „Atyáink örökségét, őrizd meg, Urunk!“
Meggyőződésünk, hogy e levél
tartalmát nem fogják úgy értelmezni, mint valamiféle tiszteletlenséget az
egyházi elöljárókkal szemben. Nem ilyen szándékkal íródott, csupán kifejezi a
magyar hívek bizalmát a legfőbb egyházi elöljárók iránt.
Kérésünk meghallgatásáért továbbra is kérni fogjuk
az Urat a különböző egyházközségek közös imatalálkozóin, amelyet
a hívek aláírásaival is szeretnénk megerősíteni, a Jó Pásztor szavai
által buzdítva: „Kérjetek és kaptok...“
Atyai megértésüket őszintén
köszönjük!
Tisztelettel és katolikus
üdvözlettel: Laudetur Jesus Christus!
A magyar nemzetiségű hívek
és
a nemzetiségileg vegyes területen működő lelkipásztoraik
Dunaszerdahely, 2008. február 26.