Ahol a Korona, ott van Magyarország

Úgy születik a magyar ember a Szent Korona jegyében, mint más halandó az ég csillagképei alá. Koronánk kijelöli helyünket a teremtésben, dolgunkat a világban. Boldogasszony országához tartozva a végtelen tisztaságról és igazságszeretetről kell ősi örökségként tanúságot tennünk – olvasható a  nemrégiben megjelent A Szent Korona engesztelése1440-1464 című könyvben, amely a történelmi folyamatok bemutatásán keresztül segít megértetni, hogy a múltban mit jelentett a Szent Korona törvénye, és arra is felhívja a figyelmet, hogy a középkori Magyarország bizonyos értelemben  hasonlatos volt ahhoz, amiben most élünk – mindezekről a könyv szerzőjével, Dr. Varga Tiborral beszélgettünk.

– A könyv megírásának ez az egyik oka, mert annyiban hasonló a mai helyzet, hogy 1440-ben elrabolják a Szent Koronát és 24 évig nincs tudomás róla. Ekkor először nincsen meg a nemzet lelkének lényege, ami meghasonlást okozott a magyar királyságban. Most viszont jelen van a Szent Korona de nem akarunk visszatérni hozzá, pedig a jelek nagyon hasonlatosak az említett időszakhoz. Erről Thuróczy így ír: „…egyetlen egyházi vagy világi méltóság sem hagyta nyugodni a fegyvereket. Meg hasonlott ország nemesei valamennyien a viszálykodás szellemétől űzve harcra keltek, csupán azért, mert bizonytalan volt, kit illet a királyi cím…”

 Révay Péter 1613-ban így ír erről a korszakról, amikor teljes meghasonlás volt jellemző az emberek gondolkodására: „Elválván tőlük, a magyarok között meghonosodott új, természetellenes gyűlölség, meghasonlás. Innen ered a folytonos széthúzás, a szakadatlan, véres háborúság.” Még egy részt érdemes idézni, ez pedig Vitéz János levele, amely mintha a mai korról szólna, noha 1445-ben írta: , Ráadásul e fölfordult világban még a szavak jelentését is kiforgatják, és eljön az  idő, amikor a bűnt erénynek mondják, csak siker s szerencse kísérje. És ha azt akarod, hogy e panaszokat tovább folytassam, bizony pirulás nélkül, de annál nagyobb fájdalommal teszem hozzá: az erénnyel már alig élnek, annál inkább vissza élnek; már ritka az, ki parancsol ösztönének, és már – hogy úgy mondjam – a gazság gyümölcse az, hogy semmit nem tartunk gazságnak.”

– Pannónia nem veszítheti el angyal adta koronáját – tartották a középkorban. Mit jelent ez pontosan?

– Ez a mondat az 1358-tól készített Képes Krónikából származik, de hűen mutatja a Kárpát-medencében élők kötődését a Szent Koronához. Nagyon érdekes történelmi korszakban született, és ráadásul nemcsak azt fejezi ki, hogy maga a Szent Korona nem veszhet el, hanem egy olyan különleges berendezkedésre is utal, ami példátlan a történelemben, ugyanis a magyar volt az egyetlen olyan királyság, amely megpróbálta komolyan venni az evangélium szavait. Magyarország az evangéliumra épült ország volt, és pontosan az égi rendet próbálta meg visszatükrözni a földön. És ilyen értelemben nyugodtan mondhatjuk hogy a világ nyolcadik csodája volt. Tudniillik a Szent Korona köré szerveződött egy misztikus test, ami nagyjából az ország területét jelenti. Érdemes elgondolkoznunk rajta, hogy maga a „corona” szó a középkori latinságban „határ” értelemmel is fordítható. Szerepel is több oklevelünkben, tehát ha azt mondom, hogy „Szent Korona”, akkor az a „szent határt” is jelent. A corona szó másik jelentése a törvényes határozatokra egybegyűltek közössége. Így értelmezi a XIX. századi Finály Henrik szótára is: Gyülekezet törvényes tárgyalása, ami a Kárpát-medencébe születők közösségére vonatkozik.

A Szent Korona önálló akarattal rendelkezik, ennek az akaratnak, kívánságnak csak akkor van foganatja, ha egységes. Ekkora már kialakul az az elv, amit Révay Péter így mond el 1613-ban: Ahol a Korona, ott van Magyarország.

– Mi jellemző erre az időszakra?

– Ez egy olyan időszakban hangzik el, amikor szintén válságos helyzetben van a magyarság: 1301. január 14-éről 15-ére virradó éjszaka kihal a Turul dinasztia fiú ága, (A magyarság a fiú ágat követi és magvaszakadtnak tekinti azt, akinek ez az ága kihalt.) Ákos nembeli Ernye bán fia, István nádor gyönyörű leveléből, kitűnik, hogy: „András király szemében letörött az utolsó aranyágacska.” Az egész nemzet azon búslakodik és tanakodik, hogyan választhatna Isten kegyelméből az igaz király tősgyökeres véréből uralkodót magának. Így a leányági vért kezdik el követni, és miután a Turulokkal házasodni Európában dicsőség volt, ezért nagyon sok herceg jelentkezett a magyar királyi trónért. De csak háromnak jut a dicsőségből.

Az egyik II. Vencel király, aki a fiának átengedte a magyar trónt, hiszen őbenne is Turul vér folyt. Az anyai rokonságot azzal erősítette meg, hogy az ugyancsak Vencelnek keresztelt gyermekét III. András lányával jegyezte el. A másik két uralkodó Ottó bajor herceg és Károly Róbert, a szicíliai király unokája lett. A pápai udvar érdekeinek érvényesülését Károly Róbert trónra segítésében látta, de tervei Károly uralomra jutásával nem váltak valóra. Őt háromszor is meg kellett koronázni, mert a nemzet csak azt ismerte el királyának, akit a Szent Koronával avattak uralkodóvá.

Vencel eljön Magyarországra, 1301. augusztus 27-én magyar királlyá koronázzák, de közben Károly Róbert is Magyarországra érkezik, akiben szintén királyi vér van.  Őt is megkoronázza Bicskei Gergely az akkori esztergomi érsek, aki még nem volt törvényesen beiktatott érsek. Ugyanakkor nem a Szent Koronával koronázták meg, mint Vencelt, ezért ez érvénytelen, „külső áldású” koronázás volt. A nemzet nem is fogadta el. III. Vencel, akit egyébként László néven koronáznak meg, magyar király lesz, de nem sokáig, mert kiderül róla, hogy alkalmatlan, megsértette ugyanis az „idonitas” az „alkalmasság” követelményét. Dorbézol, és a becsületével is probléma van, ezért a nemzet tulajdonképpen elűzi. Amikor az apja megérti, hogy gond van a fiával, akkor eljön érte és hazaviszi a Szent Koronával együtt. Ez a lépés, két-három évvel a koronázás után következik be. A szóbeszéd ellenére III. Vencel nem bolondult meg, mert érdekes módon a cseh trónra, pedig alkalmas volt. Az apja nem sokkal ezután meghal, és III. Vencelként folytatja az uralkodást a cseh trónon, nekik tehát megfelelt. Ekkor a cseheknél volt a Szent Korona, és úgy döntöttek, hogy egy rokonnak adják ki, aki szintén leányágon a Turul dinasztiához tartozott. Őt úgy hívták, hogy Ottó, aki elindul, mert haza kell hoznia a Szent Koronát.

– Hogyan került haza a Szent Korona?

– Ekkorra már kialakul az elv, hogy ahol a Korona, ott van Magyarország. Ezért Ottónak Károly Róbert híveitől el kellett rejteni a Koronát. Elrejtette a Szent Koronát, és úgy hozta haza. Kieszelte, hogy készíttet egy csobolyót, amiben elrejthette a Szent Koronát, úgy tűnt, mintha bort hoztak volna. Ekkor elindultak szépen Magyarországra, a legforgalmasabb úton, (ezt többször hangsúlyozza a Krónika,) ahogy mentek ezen a legforgalmasabb úton, nem vették észre, hogy alkonyattájban leesett a csobolyó nyeregpántról, ahova fölhelyezték egy szíjjal. Továbbmennek az úton és csak másnap hajnalban veszik észre, hogy elhagyták a Szent Koronát. Lóhalálában visszaindultak, de egy egész nap alatt már nagyon messzire értek. Csak másnap alkonyatkor értek vissza. Megtalálták a Koronát, amiről azt íjra a Képes Krónika, hogy „in medio”, tehát az út közepén hevert. Mintha láthatatlan lett volna mások számára, holott többször hangsúlyozza a Krónika, hogy a legforgalmasabb úton (inter multos) történt mindez. Nem látta meg senki, csak az találhatta meg, aki elvesztette.

A Krónika írója ebből két tanulságot vont le: az egyik, hogy mivel Ottó elhagyta a Szent Koronát, ezért alkalmatlan arra, hogy magyar király legyen. Ez be is következik, majd 1307-ben. László vajda ugyanis Erdélyben fogságba ejtette, amikor a lányát jött megkérni a Szent Koronával együtt, mert ugye ahol a Korona, ott van Magyarország. (Ottót 1305. december 6-án koronázták királlyá.) Nem sokkal azután a vajda elengedte a királyt, de az elhagyta az országot.1312-ig,  viselte a címet, de nem tudta használni uralkodói jogosítványait. A második tanulság, amit levont a Krónika írója, hogy csak azok találhatták meg a Szent Koronát akik elvesztették, hogy „Pannónia nem veszítheti el angyal adta koronáját”. A latin szövegben azonban nem az „elveszés” szó szerepel, csak a történetből tűnik ki, hogy nem veszíthető el a Korona. Mindez jól mutatja, hogy másról van szó. Hiszen amikor elhagyták a Szent Koronát, tehát kioldódik a szíj és lecsúszik a nyeregről, akkor a „cado, cecidi, casum” igét használja a krónika írója, ami „leesést, elveszést” jelent. De akkor, amikor elhangzik, hogy „Pannónia nem veszítheti el angyal adta koronáját”, akkor nem a „cado” szó szerepel, hanem a „privaretur”, amely „fosztást” értelemmel fordítandó. (A szó teljes mértékig rokona a ma használt privatizáció szónak. Érdekes módon a rendszerváltozáskor véletlenül sem azt mondták, hogy magánosítanak, hanem privatizálnak, tehát fosztogatnak.)

– Ez tehát azt jelenti, hogy hazánk nem „fosztható meg” a Szent Koronától?

– Magyarországon minden birtok gyökere a Szent Koronából származik, ezt úgy hívták, hogy „radix onium possessionum”, tehát minden birtok onnan ered és oda is tér vissza.

A Szent Korona tagjának birtokában és használatában volt a birtok, de rendelkezési joga korlátozott volt. Záros körülmények között lehetett elidegeníteni vagy hitelt venni fel rá. Az ország jövedelme is a Szent Koronáé volt (peculium, bona Sacrae Regni Coronae). Minden a Koronáé volt, azaz mivel felajánlották hazánkat az Úristennek, tehát az Úristené volt. Ebben az esetben pedig valóban „nem veszítheti el Pannónia angyal adta koronáját”.

Egyedüli értékmérő, a becsület

A fosztogatás a középkori felfogásban ellenkezett a nemesek és a köznép felfogásával, mert a Szent Korona törvényei alapján a föld elidegeníthetetlen érték volt

Az úgynevezett „honor” nemcsak tisztség volt, hanem egyben a tisztséggel együtt járó, a tisztségviselőknek teljes haszonélvezetre átadott birtok is. A honor birtokosai tehát nem egyszerűen tisztségviselők, hanem a Szent Korona területi megjelenéséből „szolgálati birtokkal” rendelkező nemesek is voltak. A birtok csak hivatalhoz járult, melyet az uralkodó tetszése szerinti időre átruház hívére. Ebben a jogi struktúrában a honor gyanánt adott birtok azáltal különbözött  az örökadománytól, hogy nem „örökjogon”  adományozták, hanem a hivatal visszavonásakor megszűnik . Ugyan a honorok a XV. századra átalakultak „örökjogú” birtokká, azonban az elnevezésük és intézményük rendszere sokat elárul eleink gondolkodásából. A latin „honor” szó ugyanis a magyar nyelvben két szótő származékaival adható vissza: az egyik a „tiszt” és a belőle képzett „tisztesség” és „tisztelet” szócsoport a másik a „becsület” és „megbecsülés” kifejezés-együttes. Ez utóbbi nyilvánvaló etimológiai kapcsolatban áll az „érték” értelemben fennmaradt „becsű” „becsérték” szavainkkal.

Úgy látszik tehát, hogy a magyar hagyományban a „becsület” határozta meg a tisztségek szerzésének lehetőségét. Arra nézve, hogy ez valóban így volt, Szilády Áron nyomán éppen Engel Pál szolgáltat bizonyítékot, ugyanis 1450 táján egy magyarországi tudós pap egy latin nyelvű kódexet olvasgatott, amelyben egy társa vasárnapi szentbeszédeket gyűjtött össze. A kódex olvasója az egyes beszédek mellé magyarnyelvű magyarázatokat fűzött. Bennünket az a bejegyzés érdekel, amit ahhoz a beszédhez fűztek, melynek ismeretlen szerzője azokról az adományokról elmélkedik, amelyeket az ember Istentől nyer: „Minden javunkat, az erőt, a szépséget, az egészséget, látásunkat, hallásunkat és minden egyéb érzékelő képességünket, de kezünket és lábunkat is, temporáliaként bírjuk, mert az Úrtól hűbérbe kaptuk őket”.

Mivel Magyarországon jószerivel ismeretlen volt a „feudum=hűbér” fogalma, a jegyzetkészítő jónak látta a „feudum” szó mellé magyarul odaírni : bwchwbe, azaz „becsübe” Ebből a körülményből  ismét csak az következik, hogy a Szent Korona királyságában valóban ismeretlen volt a hűbéri rendszer, mely ember és ember közti kiszolgáltatottságon alapul,  másrészt arra is utal a szóhasználat, hogy a „honor”-i szervezet alapja és értékmérője a becsület volt.

Koronában igaz kert II.

A hét beszélgetése – Dr. Varga Tibor

Nagy felejtésben élünk és ez a világ, ami most van, lakhatatlan. Az ember a szentséges, a szakralizált világból kilépett, ezért aztán nem tud a világban eligazodni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, rendnek kell uralkodni. A szent rend, vagy a szakrális rend ad egy erkölcsi tartást. A mai korban még az az ember is rosszul érzi magát, aki anyagi jólétben él, mert nincs lelki nyugalma. A rendet pedig a régi magyar néphagyományon, az Isten hiten és a Szent Korona eszmén keresztült érhetjük el. A fogyasztói társadalomban nem fontos, inkább veszélyes a szentség fogalma, mert jó fogyasztó csak úgy lehet az ember, ha semmilyen törvényt nem tart be. A mi kultúránk olyan, mint egy fa, amelynek gyökerei mélyen a kereszténységben gyökereznek, amelyből szárba szökkenve, egyenes virágzásban jutunk el, a megváltásig. Úgy tűnik mi kezdetektől hittük, hogy a megváltó meg fog születni és amikor megszületett, attól kezdve hisszük, hogy másodszor is el fog jönni. Szent Korona kutatónkkal, Dr. Varga Tiborral beszélgettünk:

– Miért kezdett foglalkozni a középkori történelemmel és a Szent Korona eszmével?

– Én még az „átkos” múlt rendszerben nőttem föl. A materialista életszemléletű hatalom, nem engedte meg, hogy az ember érezzen valamit, vagy tudjon valamit a léten túliról. A történelem és az irodalom volt az egyetlen lehetőség, hogy valaki a létezésének határait meghaladhassa. Engem pedig szinte kezdetektől fogva vonzott mindaz, ami a földet összekapcsolhatta az éggel. A továbbtanulásnál észrevettem, hogy az összes humán beállítottságú pálya születési előjogok alapján telítődik. Kivétel volt ez alól a jogász és a bölcsészhallgatói kar. Csak erre a két helyre lehetett bekerülni úgy, hogy az ember eredményei alapján föl is vehették. Én nem mentem tudatosan ellene a rendszernek, inkább azt láttam, hogy ami körülöttünk van, az igazságtalan. Ezért, elkezdtem keresni a megoldásokat.  Az egyetemi évek alatt és után, kutattam azt, hogy hogyan lehetne értelmesebb életet élni, mivel ami körül vett bennünket, tele volt hazugsággal. Elkezdem megismerni a különböző kultúrákat, és mivel a saját kultúránk rejtve volt előlünk, ezért a keleti bölcseletekre leltem rá. Olyan dolgok érdekeltek, amelyek az öröklét fogalmát mutatták meg számomra. Abban az időben, az egyik lázadó út volt a keleti filozófia, a másik, pedig az avantgarde, a szocreál valóságával szemben. A harmadik lehetőség, amelynél végül is megtaláltam a helyemet a saját hagyományunk volt. Mindhárom kultúrával, a Bercsényi kollégiumban találkoztam először, mely az építész hallgatók lakhelye volt.  Ha belegondolunk, akkor az ember úgy véli, hogy itt aztán nem lehetne a rendszer ellenében működni, hiszen 56-ban a szabadságharc éppen a műegyetemről indult ki. Ugyanakkor ezen a helyen össze lehetett gyűjteni az összes izgága embert, akik így ellenőrizhetők lettek és nyilván is lehetett őket tartani. Az acéli rendszer valahogyan úgy nézett ki, hogy ha valamit nem tudtak elnyomni, ha valamit nem lehet visszafogni erőszakkal, akkor az élére álltak. Így látszat „forradalmáraik” határozták meg a lázadás fokát. Ez arra volt jó, hogy bizonyos keretek között maradjanak meg az emberek, és kordában lehessen tartani az eseményeket. Ennek következtében szervezetten kaptuk meg a magyar kultúrát, ami olyan volt, mintha a rendszer ellen menünk volna, de valójában nem ez történt.

– Mi vezetett el a Szent Korona kutatásához?

– Tehát, mint azt már mondtam, a harmadik kultúra, amihez hozzáengedtek a keleti tanítások mellett, az a magyar kultúra volt. Ahogy érett korba léptem, egyre mélyebben foglalkoztam a Szent Koronával. Annak ellenére, hogy rendkívül sok időt fordítottam a kutatásokra és a tanulmányozásra, mégsem érzem teljesen tökéletesnek a tudásomat, folyamatosan tanulnom kell. És minél többet foglalkozom a Szent Koronával, annál többet tudok meg önmagamról és a Kárpát-medencében élő emberekről is Az utóbbi nyolc évben, napi nyolc-tíz órákat töltök el kutatással, akkor is, ha előadást tartok, hiszen amikor előadást tartok, előtte felkészülök és a felkészülés egyben ismétlést is jelent. Azt gondolom, hogy a Kárpát-medencében születőknek lelkébe van égetve a Szent Korona jele. Ha valaki felidézi, akkor olthatatlan szerelem űzi, hogy újra  és újra felidézze azt. Közben átéli a bölcseleti, lelki fejlődést. Az ember, a léten túlival keresi a kapcsolatot, úgy is mondhatnám, hogy az öröklétbe vágyik. Minden embernek jelet ad az, hogy hova születik. Ott, ahol a lélek testé válik, annak jelentősége van. A világnak pedig ezen a részén a Szent Korona hagyománya emlékezetet a Teremtőre. Az ide születő élete ebben a jelben bonyolódik le. Az ember a bölcsőtől, a lelki fejlődésével, eljuthat a bölcs- állapotig, ami elvileg nem is nagy dolog, csupán egy „ő” betűt kell elhagyni. Ennek egyetlenegy módja, van, ha az ember élete folyamán, mindig csak jobbá lesz. Az Istenhez, mindenkinek meg kell találnia a saját útját. Aztán a végén vagy elér oda, vagy nem. Létezik egy kivételes állapot, a lelki szegénység, amikor az ember lelkét csak egyvalami tölti ki, az Istennel való viszony. Így aztán nem kavarognak benne a különböző vágyak, hanem az Isten tölti ki a lelkét. Az, hogy valaki ilyen kegyelmi állapotban szülessen, nagyon ritka és tiszteletreméltó dolog. Viszont, a nagytöbbségnek meg kell szenvednie a kegyelmi állapot elérésének útján. A Szent Korona eszme a valláson és a jogon keresztül ehhez segít hozzá.

– Az előadásai alkalmával eljut Magyarország távoli helyeire. A nagy távolságok tükrében, hogyan látja az embereket, illetve a hallgatók hogyan fogadják be a Szent Korona eszmét?

– Jó csoportosulások alakultak ki a polgári körökből, amelyek a megoldás kulcsai lehetnek a közösségek kiépítésében, kulcskérdés, hogy képesek-e önállóan életre kelni. Egy biztos, hogy a kis közösségek tudják megváltoztatni az országot, mert oda nem tud beférkőzni a nagypolitika. Amikor ezek létrejönnek, akkor tud az ország egy, testel egy szívvel és egy lélekkel talpra állni és ettől mi nem állunk messze. Nem a hatalom elképzelése szerint fog ez megtörténni, mert nincs sem, pénz sem hatalom, sem tömegkommunikációs média a kezünkben. Vászolyon van egy 200- lelket számláló település, ahol havonta egy szombaton összeül a faluházban egy szokott kis közösség és történelmet, jogtörténetet hallgatnak. Ezeken az alkalmakon az asszonyok pogácsát sütnek, a férfiak bort hoznak. Meghallgatják az előadást, azután megbeszélik a település ügyeit. Ebbe a nagyhatalom semmilyen eszközzel nem tud beleszólni. Ahol megjelenik a Szent Korona eszme a maga tisztaságával, ott a közösségek elindulnak egy jobb világ kialakításának útján.

Azt gondolom, hogy az ország nem politikai eszközökkel fog felállni, mert a politikába mindig ott van a finánctőke is, úgy a baloldalon, mint a jobboldalon. A mi országunk lelkileg fog felállni és a kis közösségekből fog elindulni a fölemelkedés. A kis közösségekben, mindenki ismer mindenkit és a nagypolitikát is ismerik. Ha pedig egy közösség megfelelő morális alapon tud működni, a történelmi múltunkat megismerve és abból okulva saját életét is helyesen képes alakítani. Ezek a közösségek egyszer ha összeérnek, akkor az ország is talpra fog állni. Mivel az ember nem csak kenyérrel él és leginkább nem csak kenyérrel él, ezért a lelkénél lehet legjobban hatni rá. Ha valakit, pedig a lelkénél fognak meg, azt már nagyon nehéz megváltoztatni, mert ahogy már említettem, minden magyar lelkében ott a Szent Korona. Nem a tüntetésekkel fog a változás megérkezni, hiszen mindenféle dolog miatt az utcára hívják az embereket, aztán csodálkoznak, ha csak nagyon kevesen mennek tüntetésre. Aztán a sikertelenség láttán kijelentik, hogy nincs tömegigény. Pedig igény az van, csak éppen elfordult attól sok ember, hogy külsőségek mentén nyilatkozzon meg. De lelkileg, Magyarország feltámadás előtt van.

– A fennálló hatalom, hogyan szól bele a magyar kultúrába?

– A hatalom sokszor nem engedi, hogy kellőképpen kutassuk a magyar hagyományt. A kommunista időszakból itt maradt akadémista szemléletű réteg egy része, kétségbe vonja a XIX. századi forráskutatók eredményeit, olyan kutatókét, akik latin nyelven értekeztek és eredetiben is ismerték a görög forrásokat. Ez a magatartás pedig politikai kérdés is. A világ mindig ugyan azokat a kérdéseket veti fel a generációk számára. Ha tudjuk, hogy az elődeink megadták a választ ezekre kérdésekre, akkor nekünk az a dolgunk, hogy odafigyeljünk ezekre a válaszokra. De a hatalomnak nem ezek az érdekeik, mert a történelem ismerete gerincet ad. Válaszokat és megoldásokat ad a mai kérdéseinkre is, és ennek tudatában a nemzet könnyen sarkára állhat. Van egy közös történelmi ügyünk, amely az őseinkkel és a Jóistennel fűz össze és amit nekünk szolgálnunk kell.  Mivel ebben a folyamatban ötven év szakadás van, az ember keresi a helyes és az eredeti utat. Minden egyes pillanatban, amikor rátalálunk egy jó vágányra, annak örülnünk kell, és ha valaki téved, de más meg kijavítja, akkor nem szabadna hiúsági kérdést csinálni és megsértődni, hanem meg kell köszönni a helyreigazítást, mert ez által mindenki fejlődik és ezzel az ügyünket szolgáljuk. Ha mindenki elfogadja azt a szabályt, hogy a közös ügy a meghatározó, akkor hirtelen azt vesszük észre, hogy egységben vagyunk. Alapkérdés az, hogy meg legyenek a hiteles források, adatolások, a hivatkozások, hogy mit hol lehet megtalálni.

– Van-e hatása a munkájára a politikának?

– Én nem politizálok, a politika nem hagy nekem békét. Hazánkban ma a legnagyobb tőkések a múlt rendszer vezető rétegei közül kerültek ki. Úgy tűnik, hogy az egész beállamosítás azért történt meg, hogy most vissza tudják osztani a finánctőkének a vagyont. Amíg még a Szent Korona tan érvényesült a törvényeinkben, 1944. március 19-ig, addig nem volt mód arra, hogy teljes mértékig feléljék az országot. Ahogyan azt már sokszor elmondtuk, minden birtok gyökere a Szent Koronából ered és oda is tér vissza „radix omnium posessionum” , tehát nem lehet sajátként kezelni, elidegeníteni a magyar földet és az ország megélhetési alapjait jelentő gazdasági vagyonát. Ahhoz, hogy mindezt felrúghassák, nyilvánvalóan be kellett államosítani a vagyont, hogy azután a finánctőke kezére kerülhessen.  Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a pénzvilágnak csak fogyasztóra van szüksége, amely olyan, mint egy mókus, futtatják a mókuskeréken, aztán beadják a táplálékot, hogy tovább futhasson és ebből az ördögi körből ne tudjon kiszállni. Közben fel sem fogja ennek az embertelen életnek a szörnyűségét, teljesen öntudatlan lényekre van szükség, akiket nem oktatnak, semmit sem fogjanak föl abból, hogy hová tartoznak és hová tartanak.

– Hogyan ítéli meg a sajtó szerepét napjainkban?

– Azt mindenki láthatja, hogy a sajtótermékek nagyobb része,  balliberális. Ha pedig a jobboldali sajtó ugyanabba a kézbe fut össze, mint a baloldal, akkor egyrészt lefedhető mindkét oldal fogyasztója, másrészt remek bevételt is jelent bizonyos körök számára. Hiszen a kevés számú jobboldali orgánumot, miután máshoz nem juthat, megveszi a nemzeti gondolkodású és elkötelezettségű olvasó. A trükk a jobboldalnak kikiáltott sajtótermékekben az, hogy harminc cikkből, ötben kell csak igazat írni, a további huszonötben, pedig lehet manipulálni a tömeg gondolkodásmódját.  Az én személyes véleményem a jobboldali sajtóról az, – tisztelet a kivételnek–, hogy úgy kell rájuk tekinteni, mint annak idején a kommunista lapokra, vagyis tudni kell a sorok között olvasni.

Amivel mi igazán eljuthatunk az emberekhez az a személyes előadás. Olyan ez, mint Krisztus kora. Apostoli időket élünk Ha nincs televíziónk, rádiónk és sajtónk, akkor szájhagyomány útján változtatjuk meg a világot. Volt erre már példa a történelemben.

– Milyen jövője lehet Magyarországnak az Európai Unióban?

– Attól függetlenül, hogy mi beléptettek az EU-ba a magyarságnak meg kell fogalmaznia önmagát, jogait érvényesítenie kell. Kétségtelen történelmi tény, hogy itt 1526-ig, a tót, a sváb, a szász az oláh és a magyar és sorolhatnám még a nemzeteket, nem úgy éltek egymás mellett, hogy bajuk lett volna egymással. Tulajdonképpen a Szent Korona alatt mindannyian jól megvoltunk egymással. Csak az volt a lényeg, hogy a Szent Korona törvényeit betartsuk. Az  „oszd meg és uralkodj elve” ”Divide et impera!”, a Habsburgok fegyvere volt, mert azt terjesztették a népek között, hogy azért élnek rosszul, mert itt van a másik. Így lehetett szépen megosztani a közösségeket. Az Unió terjeszkedése mindig anyagi terhet is jelent, akár tetszik nekünk, akár nem. Ha most az „oszd meg és uralkodj” elve fog érvényesülni, akkor baj van. Pedig nekünk nem egymással van a bajunk valójában, hanem a külső finánctőkével. Ezért is tartom azt fontosnak, hogy a Szent Korona eszme eljusson a régen velünk élt népekhez. A mi feladatunk az, hogy a Szent Korona közösségét újra felvirágoztassuk. Látok esélyt arra is, hogy a Szent Korona országai együtt fogalmazzák meg érdekeiket. Az egyébként is a jogtalan trianoni diktátumnak valamilyen feloldása kell, hogy legyen, mert ugye az elég furcsa, hogy sem az első, sem a második világháborút nem mi kezdtük, mégis mi vagyunk azok, akik a legtöbbet fizettünk a két háború után. Nekünk terület által meghatározott közösségben szabad gondolkodni. Tudatosítani kell, hogy a Kárpát-medence népei a Szent Korona alá tartoznak és ez asszimiláló erővé válhat.  Ez a hagyomány, pedig íjfeszítő hagyomány, a keleti örökség által nyert értékünk.

Beszélgetett: Buncsik Marianna

„…hanem én is vagyok az atyaistentől hozzád követ….”

Beszélgetés Dr. Varga Tiborral

A mai világban, akkor lehet az ember gazdag, sikeres ha az  erkölcsi szabályokat felrúgja, megszegi. A társadalom arra készteti az egyént, hogy a törvényeket áthágja.  Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen gonosznak kell lennie. A társadalom egy része ma erkölcstelenül jutott tekintélyes vagyonokhoz, ezért sajnos, Magyarországon, nem mondhatjuk azt, hogy gazdagnak lenni nem szégyen, mert igen is szégyen. Ugyanis, itt 1989- is nem volt piacgazdaság, és bizonyos vagyonok abból származtak, hogy a közvagyont minimális ellenszolgáltatásért vették meg, amely napjainkban a valós értékén jelenik meg a gazdaságban. Ilyen gazdagodás, pedig nem az erkölcsös emberekre jellemző, erről szól a sokat emlegetett privatizáció. (Talán nem véletlen, hogy e kifejezés latin alapszava a ’privo’ ige, melynek pontos értelme a ’megfoszt’ kifejezéssel adható vissza.) Ez a berendezkedés, ma még azokat is boldogtalanná teszi, akik nagy vagyonnal rendelkeznek. Ha az ember megszegi a szabályokat, akkor elveszíti azt a lehetőséget, hogy jónak és erősnek tarthassa az életét, és értelmet találjon benne. Egyszer csak eljut odáig, hogy megvan mindene, de a lelke üres marad. 

– Napjainkban, egyfajta világvége hangulat uralkodik az emberek lelkében, de van is okunk az aggodalomra, ha másért nem, akkor az egyre gyakoribb természeti katasztrófák miatt. Gondolkodnunk kell azon, hogy vajon miért haladunk mindig a boldogulás helyett, a boldogtalanság felé?
Mire figyelmeztetnek minket a világban dúló természeti erők?

– Sajnos, egy nagyon különleges világ alakult ki körülöttünk, mert nagyon úgy tűnik, hogy ennek a világnak vége lesz, de nem azért, mert megmérgezi, elpusztítja az ember, mert ahhoz bizony az emberiség túl kicsi és nem olyan nagy a hatalma, hogy ezt megtehetné.

Az élet sokkal erősebb, ez az egész földkerekség életre van kódolva, folyamatosan regenerálja saját magát. Nézzük csak meg azt, amikor egy területet lebetonoz az ember, képes a facsemete, a legkisebb repedésen utat törni, majd szárba szökken és életerős fa lesz belőle. Amúgy sem marad az ember pusztító tevékenysége büntetlenül, a természeti katasztrófák erre figyelmeztetnek minket.

– A jövő vészesnek tűnik félhetünk a legrosszabbtól?

– A jövő nem bíztató, de az élet nem fog elmúlni, legfeljebb más minőséget fog ölteni. Az biztos, hogy a világ, amelyben most vagyunk, az a boldogtalanságba fog belehalni. Az a közösség, amely a gonoszt részesíti előnyben és nem a jót, az előbb utóbb boldogtalanná válik. Az egész emberiség történetében, de a magyar hagyományban különösen jól kilehet bontani, hogy amikor megszületünk mindenki rendelkezik az égi törvények tudásával. A lelkünk mélyén, tudjuk, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Hozzuk magunkkal a belénk vetett  hitet, és mindenki szeret jónak lenni, mert csak így lehet az ember igazán boldog.

Szabadsága van az embereknek a törvényt betartani, de ugyanúgy áthágni is.

– Mire figyelmeztet bennünket a hagyomány és a magyar keresztény tanítás?

– A Biblia, a keresztény vallás, de a többi vallás is tud arról, hogy volt egy aranykor és attól kezdve, hogy az ember öntörvényűvé vált, megindult egyfajta zuhanás felé. A kereszténység erről azt mondja, hogy amikor a gyümölcsöt az ember leszakította, akkor Isten törvényeinek útjáról letért és ettől kezdve öntörvényűvé vált. és a magányba zuhant. Szükségszerűen, mivel nincs törvény, a magány kiteljesedett. A végtelen egyedüllét feloldásaként, ahogyan az  Írás is fogalmaz,  Ádám és Éva megismerte egymást. Ám, a törvény nélküli világ a végzetét el nem kerülhette, el kellett jutnia az embernek az özönvíz tragédiájáig. Az égi törvények Isten kegyelmét jelentik. Értelmet adnak az életnek. Ez nem a politikai értelemben vett törvény, amit különböző érdek csoportok alkotnak, hanem az örök törvény, amelyet, minden ember magával hoz. Ha egy társadalom nem ezt a rendet, törvényt követi, akkor szükségszerűen boldogtalanná válik, és mérhetetlen magány veszi körül. Ezért mondom, hogy a világ a boldogtalanságba fog belehalni!

– Sokan gondolják, hogy a magyar társadalom, morális értelemben a jelenlegi állapotánál lejjebb már nem süllyedhet.

– Sajnos jelenleg még lefelé haladunk, de a mi harcmodorunk olyan, mint az íjfeszítő népeké, menekülésből is lehet támadni, vagyis, hátrafelé íjazni. Most, még a menekülés szakaszában vagyunk, de egyszer megfordulunk. A mi helyzetünket nem a direkt politika fogja megoldani, hiszen a politika kialakításában, a finánctőke erőteljesen benne van. Ha jobbról cselez, akkor is haszna származik, ha balról közelít, szintén jól jár. Akkor nem tudnak rajtunk kifogni, ha a magyar hagyomány olyan elemi erővel tud teret hódítani, mint mondjuk Lagzi Lajcsi. Nekünk nem a közvetlen politikai küzdelmet kell szorgalmaznunk, hanem a magyar hagyomány terjesztését. Atyáink emlékezete erősen összetartana minket, és nem tudnának senkit közülünk bevinni a zsákutcába. A világos, ősi értékrend világot megtartó erővel bír, melyről lepattan a silány finánc- és politikai hazugság. Az élet minősége, a lelkekben és a szívekben dől el. Ha ott rend van, semmilyen politika sem vehet erőt rajta.

– Az összetartozó  magyarságot, ismét rútul megcsúfolták.

 A dec. 5-i népszavazás nem kell, hogy elkeserítsen bennünket. Magát, a választási rendszert nem tudjuk átlátni. Az a szavazási mechanizmus pedig, amely az egyén számára áttekinthetetlen, mert nincs módja az eredmény személyes ellenőrzésére, semmit sem ér. Egy ilyen intézmény rendszer mindig magában hordozza a manipuláció lehetőségét. Egy szabad közösségben az egyénnek módja van az őt érintő döntések, szavazások eredményének közvetlen ellenőrzésére. Nekünk igazából fogalmunk sincs arról, mi történt valójában. Éppen ezért nem hiszem, hogy helyes út volna újra bűnös nemzetté válni. Ezt a fogalmat már jól ismerjük, csak korábban ez a világgal szemben elkövetett állítólagos bűnünkről szólt volna, míg ez utóbbi a saját nemzetünk ellenében végrehajtott cselekedetet jelentené. Ez sokkal veszélyesebb fogalom, mert megakadályozza a magyarság összefogását.  Ezen az úton nem szabad haladnunk. Nem kell senkitől sem bocsánatot kérnünk, mert valószínűleg semmi rosszat nem követtünk el. Egyébként nemzetünkre valóban lehet hatni a bűnösség gondolatkörével, mert az utolsó ítéleti szerepkör a magyarság hagyományában megtalálható.

–  Mely időszakból maradt ránk utalás az ítéleti szerepkörről?

– A mi eredetünk kapcsolatba hozható a bibliai hagyomány első királyával, Nimróddal, hiszen Kézai  a nagy vadászt nevezte meg Hunor és Magor atyjaként. Ugyanakkor személyét összefűzte az özönvíz és a bábeli torony építésének történetével is. Tudni vélte, hogy Nimród a babeli torony építője. Sőt, fontosnak tartotta a toronyépítés célját megörökíteni, amelynek megépülése Isten bosszuló ítéletének elkerülését tette volna lehetővé.  Furcsa, hogy ezt a bibliai hagyomány nem említi.  Kézai Simon udvari pap volt, műve, valószínűleg 1282 – 1285 között készült. Ebben az időszakban, ha egy udvari pap a Bibliával ellentétes dolgot állított, ahhoz nagyon makacs hagyománnyal kellett rendelkeznie. Már pedig mind Nimródnak Jafet véréből történő származtatása, mind pedig a bábeli toronyépítőjeként történő feltüntetése ellentétes a Bibliában szereplő leírásokkal. Számunkra, jelen téma szempontjából, az bír jelentőséggel, hogy Nimród alakja megmentőként szerepel egy különös ítéleti helyzetben.

– Ez a magyarság igazságszolgáltatói küldetését jelentené? 

– A szkítákra, a hunokra, és a magyarokra, egyszóval, az íjfeszítő népekre, a világban úgy tekintettek, mint Isten ítéletének végrehajtóira. Az emberiség emlékezete a szkíta típusú népeket  kezdettől fogva összekapcsolta a az Utolsó ítélet eseményeivel. Az Újszövetség szerint az utolsó ítéletkor Góg és Magóg népének lovas serege száguld végig, pusztító haraggal, a világon. Magóg népét pedig, Szent Jeromos alapján, a szkítákkal azonosította a korabeli világ, minként ezt a Képes Krónikában is olvashatjuk. Ne feledjük, hogy Atillát is, – ahogyan  Gógot és Magógot is – a nyugati világ ítéleti szereppel hozta összefüggésbe! Erről a tudásról tanúskodik egy a Troyes ostrománál megörökített történet is. Az Aranylegenda és a későbbi kompilátorok (így Thuróczi is), egy különös beszélgetést örökítettek meg Szent Lupus és Atilla között. A püspök felteszi a világ meghódítójának a kérdést: „Ki vagy te, ki e földet pusztítod és taposod?” Atilla erre így felelt: „Ego sum Atilla, rex hunorum, flagellum Dei.” Mire Lupus nagy sóhajtások közben, egy szójátékkal élve így válaszolt: „ Én meg Farkas(Lupus), óh jaj, Isten nyájának pusztítója, aki megérdemlem Isten ostorát.”

  Ugyanakkor e hagyomány folytatódik Szent István alakjában is. Az István név  ugyanis  a Legenda aurea szerint „görög eredetű latinul koronát, héberül szabályt jelent” Személyében a korona és a törvény fogalma  szorosan összetartozik. Ráadásul egy olyan korszakban lett uralkodó, amikor a világban általános volt az utolsó ítélet eljövetelének a várása.

S végül Mátyás király, az igazságos, szintén az utolsó ítéleti királyok sorába tartozik. Rengeteg legenda él a mai napig, igaz cselekedeteiről. A szlovének, akik velünk együtt éltek valaha, őriznek egy legendát, miszerint Mátyás király valahol, egy barlang mélyén ül, a fekete seregével, és amikor a szakálla háromszor körbenő, akkor felébred és elindul a bűnös világot megállítani, az igazságot helyre tenni. Egy másik legenda szerint, ha majd el tűnik a hit a földön, ő újra eljön a fekete seregével és győzedelmeskedni fog.

A Jelenések könyvében található, az utolsó ítéleti eljövetelre utaló rész, amelyben arra „És Láttam a megnyílt eget! Íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején diadém, és ráírva egy név, melyet senki sem tud rajta kívül; és vérrel festett ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje.”( Jel.19, 11-13)

A győzedelmeskedő Ige pedig az első pecsét feltörésekor fehér lovon kilovaló lovasként jelenik meg, íjjal, nyíllal és győzelmi koszorúval. Ezt a lovast  a Jutta Seibert által szerkesztett A keresztény művészet lexikona című kiadvány, az 1980-as években pártusokra vonatkoztatta, azzal a megjegyzéssel, hogy a középkorban Krisztusra is magyarázták.

A magyarság tehát az Ige népe. Ez a tudás a koronázási szertartásunk világi részében is megnyilvánult. A király, a kardvágásaival, az Ige fényes védelmét idézte. Az uralkodó személyében megtestesülő és népéhez újra és újra eljövő győzelmes lovas, a végítélet erejével uralta a királyságát.„Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és ő fogja taposni a mindenható Isten bosszúálló haragjának borsajtóját. Ruhájára és derekára az a név van írva: királyoknak királya és uraknak ura.” ( Jel.19,15-16)

– Elgondolkodtató, hogy miért az íjfeszítő népekre vonatkoztatható, az utolsó ítéleti szerepkör?

– A magyarságnak van egy olyan tulajdonsága, amely más népeknél nem érzékelhető. Irgalomra képes. A mai világ nem ismeri ezt a fogalmat. Két divatos viselkedési formát hajlandó csak elismerni,  a ’keep smiling’ bárgyú vigyorát és a mindenkori győztes tudatot.  Ez, pedig tőlünk idegen, hiszen a magyarok utolsó ötszáz éves történelme, nem ad igazán okot arra, hogy folyton csak mosolyogjunk. Nekem, van egy nagyon boldog depresszióm, és ezt nem adnám oda semmilyen idétlen vigyorért. A magyar történelem és lélek azt a szomorú boldogságot ismeri, mely által él nemzet e hazán. Én nem akarok mindenen vigyorogni, azt gondolom, hogy nekünk nem szükséges magunkat elkábítani, hogy élni tudjunk. Ugyanakkor a magyarság nem is győztes tudatú, hanem inkább annál jóval több. Úgy is kilehetne fejezni, hogy irgalom tudatú, a magyar kultúrában fellelhető, sőt az emberek nagy részének a lelkében benne van, hogy a gyengéket kell segítenie. Ez a viselkedés sokkal nagyobb erőt mutat, mint az, aki győztes tudatú akar lenni. A győztes mellé mindig könnyű állni, de aki a gyenge mellé áll, az ismeri az irgalom fogalmát és tudja, hogy a földön fekvő emberbe nem rúgunk bele. Mi nagyon jól tudjuk, hogy van egy nemes létezés a világban, ez a hátrafelé nyilazó lovas harcmodora. Ezt leírják a pártusokkal és a magyarokkal kapcsolatban Bős Leó is, és van egy késői, XII. századi ábrázolás egy aquileiai bazilika kriptájában, amely egy hátrafelé nyilazó, magyar vitézt ábrázol. Mi magyarok, általában megelégedtünk azzal, hogy visszaverjük a támadókat. Nemes lelkű ember menekülőket nem üldöz. Ez a gondolat húzódott meg abban a gyakorlatban is, mely szerint ha az uralkodó az ország határain túl akart harcolni és ez tizenöt napon túl tartott, akkor az ország lakosaival, külön meg kellett egyeznie.

Tehát, ha a mi birtokunkat megtámadják, akkor meg kell elégszünk azzal, hogy megfutamítottuk a betolakodót, mert annál nagyobb szégyen nincsen, hogy a futásra kényszerül és az amúgy is félő embert nem fogjuk elpusztítani. A szívünk ismeri az irgalmat.

– Egészen korai történelmi időszakokból maradtak fenn legendák, a sajátos harcmodorunkról.  Jelen pillanatban is futunk, menekülünk, de  megfordulunk e egyszer?

– Dio Cassius írja le, hogy a carrhae-i ütközetben, (Kr.e.53.), amikor Crassust megverik a pártusok, szintén ezt a harcmodort alkalmazzák az íjfeszítők. Jellemző, hogy tudják kikkel állnak szemben, mert az ellenség másfajta gondolkodású, mint ők. A rómaiak képesek voltak a menekülőt is üldözni, ezért az ütközet úgy zajlik, hogy a pártusok hatalmas dobszóval fénylő páncéljukban megindulnak, és nyílzáporral támadnak, majd ismerve az ellenség harcmodorát, menekülni kezdenek. Az üldözők kíméletet nem ismerve utánuk erednek. Ez is azt példázza, hogy az ellenségben, nincs irgalom. S ekkor fordulnak meg a halált osztó íjjak. Mivel nincs irgalom az üldözőkben, ezért éri el őket a halál.  A pártusok megfordulnak, és menekülésből aratnak győzelmet. Ez az igazi erő, mert ennél félelmetesebb nincs. Az a nép, amely menekülésben félelmetes, a legerősebb népek közé tartozik. Mi pedig ennek a hagyománynak az örökösei vagyunk. Most még futunk egy kicsit, de azután megfordulunk!

Erőnket pedig az irgalom ismeretéből merítjük. Ezért van népünknek utolsó ítéleti szerepköre.

Ez a fajta irgalom, a mi regöléseinkben is megjelenik, amikor a menekülő szarvas visszafelé néz, és üldözői nem ölik meg, akkor megnyílik a világmindenség, és ott van Isten angyala. Ez a tudás olyan területeken, ahol a mi elődnépeink éltek, vagy ahol a Pártus birodalom is elterült megtalálható.  Georgiában, illetve Grúziában  Cebelda oltárán ugyanez a visszaforduló szarvas látható és az agancsai közül égi arc tekint vissza az üldözőre. Az irgalom a szívben, megidézi Isten jelenlétét. Ez az erő az, amelyet a magyarság a lelkében őriz, ez tesz minket nemesebbé.

 Beszélgetett: Buncsik Marianna